Az elmúlt hetekben, hónapokban többen is új futócipő vásárlásra adták a fejüket és előtte kikérték a véleményem. Igyekeztem mindenkinek azt a tanácsot adni, hogy próbáljon meg több cipőt, sétálgasson benne, fusson pár kört az üzletben vagy menjen el egy cipőtesztre mielőtt meghozza a döntést. 

Az alapvető szabály úgy gondolom, hogy mindenki a pénztárcájának, lábtípusának és ízlésének megfelelő cipőt válasszon. Ehhez próbálok egy kis segítséget nyújtani, ebben a cikkben összeszedtem az eddigi futócipőimről a tapasztalataimat. Ha bármilyen kérdésed lenne, tedd fel kommentben és megpróbálok rá válaszolni, vagy olvasd el ezt a cikket és irány a legközelebbi futóbolt.

-1 Fila

Nem kimondott futócipő, de ebben tettem meg az első kilométereket. Mindenhol azt olvashatod, hogy mielőtt elkezdenél futni, az első lépés beszerezni egy futócipőt. Én ezzel vitatkoznék, az első lépés, hogy elhatározod magad és elindulsz, mindegy miben és mennyit, csak kezdj el futni. Persze ha már látod, hogy a futás nem csak egy fellángolás lesz mindenképp ruházz be egy futócipőbe, ízületeid védelmének érdekében ill. meg fogsz lepődni mennyivel könnyebb és jobb érzés lesz futni.

Megtett kilométerek: kb. 120

Használati idő: 1 hónap

Ár: kb. 10 000 Ft.-

Lelőhely: Fürge Nyuszi Pécs

Wink

Az első igazi futócipőm. Amikor először futottam benne, úgy éreztem, hogy lebegek és szinte maguktól mennek a lábaim. Nagyon a szívemhez nőtt, ebben váltam futóvá és vettem részt az első versenyemen. Utólag már tudom, hogy ez a belépő szint, a csillapítás a sarok és talp részen is gyenge, a stabilitás és szellőzés rendben, a design meg olyan 90-es évek, de ez nem volt szempont. Ár-érték arányban rendben van, a Deceathlon/Intersport saját márkás belépő modelljeivel egyenértékű így aki ebben a kategóriában keresgél, bátran ajánlom neki.

Megtett kilométerek: kb. 700

Használati idő: 9 hónap

Ár: 5 600 Ft.-

Lelőhely: Konzum Pécs

Nike Air Retailate

Az első komolyabb futócipőm de nincsenek jó emlékeim róla. Belépő modell ez is de már érezhetően más kategória mint a Wink. A mai napig használom a szüleimnél, legutóbb 25 km-ert mentem benne és még jól bírta. Amit nem szerettem, hogy a csillapítás a talp részen gyenge volt és nagyon hamar elkopott a betonon. A szellőzés sem az igazi, az oldaltartás rendben van. A design nekem a mai napig bejön de ez szubjektív. Összességében nem ajánlom ezt a cipőt.

Megtett kilométerek: kb. 1000

Használati idő: 6 hónap

Ár: 15 000 Ft.-

Lelőhely: Hervis Corvin

Asics Gel Pulse 3

Az eddigi kedvenc cipőm. Ebben futottam a legtöbbet és ebben voltam a eddig a legjobb formámban. A Nike-hoz képest jobb sarok és talp csillapítás és lassabban is kopott. A szellőzése elfogadható bár nyáron sokszor vastagnak bizonyult. A lábtartás remek, a textil viszont gyorsan kopik és ki is lyukadt a használat végére. Meg akartam tartani tartalék/edző cipőnek de sikerült 90 fokon kimosni így ezt buktam.. Erősen ajánlott típus.

Megtett kilométerek: kb. 1500

Használati idő: 11 hónap

Ár: 20 000 Ft.-

Lelőhely: Decathlon Budaörs

Asics Gel-Zaraca

Az első kicsit minimalista futócipőm. Nem tudatosan kerestem a típust, szerettem volna kitartani az Asics mellett és körülnéztem online egy jó ár/érték arányú cipőt keresve. Nem igazán tudtam mire számítsak, sőt azt sem, hogy ez minimalista futócipő, az eladó hívta fel rá a figyelmemet, adott pár tippet és egy útmutatót is. Mondanom sem kell, hogy nem törődtem a fokozatos átállással és a megvétel napján elmentem vele egy 30 km-es körre. Elsőre nem szerettem bele de tudtam, hogy cipőváltáskor ez normális. Aztán úgy alakult, hogy hosszú ideig ez volt az utolsó futásom és a sérülésért egy ideig a cipőt is okoltam ezért igazán sose kedveltem meg. A sarok csillapítás nekem kevés volt, a talp rendben. Lassú kopás és jó szellőzés. A textil itt is feladta és kilyukadt kb. 1200 km után. Összességében nem ajánlom, hogy ilyen cipőt vegyél.

Megtett kilométerek: kb. 1500

Használati idő: 15 hónap

Ár: 20 000 Ft.-

Lelőhely: multiNavigator.hu

Mizuno Wave Maverick

Ezt a cipőt használtam eddig a legtovább, igaz ebben közrejátszott, hogy az elmúlt két évben lényegesen kevesebbet is futottam. Régóta szemeztem a márkával és mikor megláttam leértékelve, lecsaptam rá. "Klasszikus futócip", jó sarokcsillapitással  és szellőzéssel. Átlagos tempóban kopott és a vége pontosan ugyanaz lett mint az előtte lévő 2 cipőmnek, kilyukadt a vászon a jobboson. Kezdem úgy érezni nem a cipőkkel, hanem a lábammal van a probléma :) Nem fűz különösebb érzelem a cipőhöz, tette a dolgát, jó ár/érték arány, ajánlott kategória.

Megtett kilométerek: kb. 1200

Használati idő: 24 hónap

Ár: 15 000 Ft.-

Lelőhely: Decathlon Budaörs

Kalenji Ekiden Active Trail

Kicsit idegengedtem a Kalenji márkától de eddig jó döntésnek tűnik, igaz még csak kétszer volt rajtam. Egy enyhe terepre alklmas cipőt kerestem, az őszi-téli időszakra és ez tűnt a legjobb ár/érték arányú választásnak. Remélem nem fogok csalódni, pár hónap használat után megírom a tapasztalataimat.

Megtett kilométerek: folyamatban

Használati idő: folyamatban

Ár: 20€

Lelőhely: Decathlon Online

Pakoljunk be, ráér az még, valami kimarad, nem marad ki, váltócipőt vinni kéne, nem viszek én fölös teher, bánni fogod, dehogy fogom.

Elaludtam, reggel négy van, nem aludtam, csak álmodom, visszaalszok.

Ébresztő szól, csak álmodom, nem álmodom, nem érdekel, csajomé is, csak egy szundi, kelni kéne, még egy szundi.

Ébren vagyok, fő a kávé, gyorsan zuhany, kis reggeli, indulni kell, van még idő, indulni kell, jön a vili.

BKV-val, Kelenföldre, éjszakai, dehogy az már, sok az ember, mit csinálnak, ébren vannak, szombat reggel, nem normális, korán van még.

Pályaudvar, jegy is kéne, megveszem én, indulhatunk, hol a vágány, erre balra, huh de retro.

Van még 10 perc, de jók vagyunk, nézd a táskát, foszforeszkál, sose láttam, mióta van, 15 év, huh de durva, jön a vonat.

Jó meleg van, jön a kaller, itt a jegyünk, messze van még, megérkezünk.

Tárnokon még sose voltam, hol a Fityó, milyen színű, biztos az lesz, nem is barna.

Merre menjünk, GPS be, szendvics elő, éhes leszel, akkor eszek, korán van még, merre vagyunk, mindjárt ott, pisilni kell, megérkezünk.

Jó a szállás, kedves tulaj, kulcs a zárba, huh de durva, vidéken vagy, akkor is az, igyunk páleszt.

Menni kéne, jön a vonat, mindjárt itt lesz, még pár fotó, elindulunk, nincsen jegyünk, nem jön kaller, megérkezünk.

Regisztráljunk, ezt töltse ki, befizetünk, lapot kapunk, elindulunk, merre kéne, menjünk balra, pisilni kell, lassítsunk le, gyorsabban kéne.

Pecsételnek, ki ez sherrif, tényleg az volt, öreg bácsi, kénes a bor, majd megiszom, igyunk pálaszt.

Ferde kémény, újabb pecsét, részeg srácok, nem adózok, menjünk tovább, húzzuk meg most.

Gyalogolunk, megérkezünk, olcsó lángos forralt borral, kopasz kutya meg egy bundi, huh de jó fej, kaphat kaját, igyunk páleszt, menni kéne.

Durva szakasz, nézd egy patak, veszélyt látok, kéne egy bot, ne ott menjél, menni fog ez, beázott, csak egy kicsit, most már mindegy, menjünk tovább.

Messze van még, elfáradtam, kaptató, lassabban, mindjárt vége, hegytető, most már laza, csak egy 10-es.

Elkezd esni, pecsételnek, forró leves, hideg a sör, pesti árak, jók vagyunk már, csak séta lesz, induljunk el.

Erdőbe be, sáros az út, többen leszünk, mindjárt vége, merre menjünk, balra kéne, jobbra kéne, nem tudják ők se, ez lesz az, megtaláljuk, ott a vonat, jobbra kéne, balra kellett, itt a vége, megérkeztünk.

Boldogság van, végső pecsét, 27 km, elveszett kettő, zsíroskenyér, kéne rá só, jön a vonat, de meleg van, hol szálljunk le, megérkezünk

Nincs meleg víz, biztos lesz majd, nincs meleg víz, igyunk páleszt, még most sincsen, nem érdekel, dumálunk még, kolesz feeling, mindjárt alszok, hálózsákba, összebújunk, nincs is hideg.

Reggel 8 van, kipihentem, huh de jó volt, menjünk lassan, nem sietünk, GPS be, még egy kávé, megérkezünk.

Vonat mikor, van 20 percünk, melyik lesz az, tuti nem jött, rossz a jegyed, vegyél újat, a picsába, panaszt teszek, hol szálljunk le, Budafokon, busszal haza, megérkezünk.

Ez a beszámoló a 2014-es „HA-VAS-PARIPA” Túráról készült. Ez volt életem első hosszabb távú (27km) túrája, de biztos, hogy nem az utolsó. Könnyű a terep, így mindenkinek ajánlom bármelyik évszakban, a Bakony gyönyörű télen is, érdemes ellátogatni.

Ljubljana óta élvezem a rendszertelenséget. Akkor futok és annyit, amikor és amennyit kedvem van. Nincs stressz, nincs bűntudat ha kimarad egy alkalom. Örömfutás van. Hol csak 5, hol 15 kilométer, heti 2-3 alkalommal.

Most éppen a 4-6 hetes kényszerpihenőm felénél kéne tartanom és tervezgetnem az újrakezdést. Helyette lehetőségem nyílt részt venni a 30. Pécs-Harkány Országúti Futóversenyen.

Ez a verseny nekem különösen kedves. Itt futottam először többet a félmaratoni távnál, itt találkoztam először a fallal, de ami a legfontosabb ez nekem hazai pálya, az utat 5-6 évig naponta megjártam, igaz akkor még busszal. Úgy gondoltam, hogy aki indul és célba ér itt, minimum egy Superman. Persze ma már tudom, hogy nem kell Superman-nek lenni a teljesítéshez. Elég a kitartás, az akarat és egy jó edzésterv, hogy formába hozzam magam a verseny előtt:

A célom ezzel az edzéstervvel a teljesítés és nem egyéni rekorddöntés. Ha 2:30 körüli idővel célba érek, már elégedetten fogom áztatni megfáradt végtagjaimat a Harkányi gyógyvízben, verseny után

Az edzéstervet magamnak írtam, ha bárki kipróbálná, vegye figyelembe saját edzettségi szintjét és egészségi állapotát. Mivel nem vagyok edző, szívesen veszek minden ötletet, javaslatot, kritikát kommentben.

FRISSÍTVE

Az edzéstervet nem sikerült maradéktalanul betartanom így a célba 7 perccel később érkeztem mint szerettem volna, lehet ezért sem lett őszinte az a mosoly a célfotón.

Ugye emlékeztek még a Cooper tesztre? Ez a legelső – nem éppen kellemes – emlékem a futásról. Persze, volt, hogy fogócskáztunk az udvaron vagy éppen viccből leszaladtunk a domboldalon (bátrabbak legurultak!), élvezve, hogy hajt a lendület lefelé de az azért mégis csak más dolog.

Szerintem az iskolai kötelező 12 perces teszt után sokan megfogadtuk, hogy na én aztán ezt soha többet! Én legalábbis így voltam vele. Futni, magamtól, teljesen kizárt! Aztán véget értek a tesiórák, a monoton körök a ronda vörös salakpályán, a sarkokon ahol senki nem lát sétálva lecsalt méterekkel és az össze kínlódással  (milyen hosszú 12 perc?! biztos mindjárt vége már, hiszen nézi az órát, ja nem még csak 5 kört mentünk….) együtt, és nem is gondoltam többet az egészre. Félre értés ne essen, imádtam mozogni kicsi gyerek korom óta, a nyuszi-motorral kezdődött, aztán jött a biciklizés, fára mászás, úszás, hátra szaltó, minden ami egy gyereket érdekelhet. A futás azonban kimaradt.

Akarat

19 éves voltam amikor úgy éreztem, tennem kell valamit a testem egészségéért. Főiskolás lettem, belekerültem egy új élethelyzetbe, annak minden szabadságával és szabadosságával.  Megszűntek az addig megszokott kontrollok körülöttem, új dimenziók nyíltak meg-  szorgalmi időszak, vizsgaidőszak, bulik a hét bármelyik napján- , saját felelősségem szerint oszthattam be az időmet, nem voltak többé éles határvonalak, mit mikor és hogyan kell tennem. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy akkor estem át életem első nagy szerelmi csalódásán, és ez eléggé meghatározó élménynek bizonyult a későbbiekben. Nem térnék ki arra, milyen lelki vonzatai voltak a szakításomnak, az egy másik bejegyzést is bőven kitenne :)
Ami a történetemben lényeges, hogy az azt követő időszakban kezdtem először tunyának érezni magam. Bevallom, egy kicsit meg is híztam, ami betudható a bánatnak és a rendszertelen étkezéseknek, meg ne szépítsük, annak, hogy nem igazán végeztem célzott mozgást. Akkoriban már elkezdtem a falmászást is, mint sportot, de leginkább eseti jelleggel, tehát azzal sajnos nem érhettem el érdemi változást.  

És akkor tényleg, mint egy isteni szikra, bármilyen hülyén is hangzik ez most, bevillant, hogy mit is tehetnék általános állapoton, közérzetem javításának érdekében.

Elkezdhetnék mondjuk futni. Magam sem hittem igazán a dologban egészen addig, amíg kint nem találtam magam a folyó mellett épült gáton, amint az első kilométereket rovom. Vicces belegondolni, hogy ma amikor szinte mindenki színtiszta dizájner cuccokban fut, ami elöl hátul oldalt lélegzik és mindenhol párnázott vagy freerun, rajtam nem volt semmi speckó felszerelés. Ha jól emlékszem, egy kiszuperált tornacipő, egy szakadt pamut nadrág és egy trikó volt amiben először elindultam. Azóta sem hiszek a technikai ruházat istenítésében, főleg amikor tapintásra műanyag és teljesen műszálas anyagokat akarnak rám tukmálni, de ez legyen az én gondom :)

Egy cipőt azért beszereztem, de több utánajárást nem fektettem a dologba.  Teljesen más érzés volt először futni, mint ami az emlékeimben élt a salakospályáról, a sipról és a szenvedésről. Na a szenvedés az itt is volt, de valami perverz öröm töltött el, amikor tudatosítottam magamban „igen, most valami olyan dolgot fogok tenni, amit mindig is utáltam és igenis jó lesz”. Azt hiszem itt kezdődik valahol az akarat.

Kitartás

Nem vagyok egy könnyen feladó típus, amikor már csak nagyon lassan tudtam kocogni akkor sem hagytam abba. Az volt az irány elv, hogy bármi is történik, nem szabad megállni. Ha elfáradtam, ha szúrt az oldalam, ha a fülemen vettem már a levegőt akkor sem. Sikerült megtennem 4 kilométert és nagyon boldog voltam.

Hamar egyfajta rituálévá vált a futás. Lebiciklizés a part mellé, kis séta, kis bemelegítés, nekilendülés, gondolatok átkapcsolása, és aztán már csak visz a lábad.  Igaz lehet, hogy a futás olyan, mint a drog. Ha nem tudtam heti 3-4szer elmenni már rosszul éreztem magam, hiányzott a napi adag. És hogy miért?

Először is, én mindig is a szabadtéri edzést preferáltam, mert szerintem ez adja vissza a mozgás lényegét, vagy ha így jobban tetszik, tényleg kifuthatsz a világból, haha.  Szerencsém volt, a városomban  folyóparti környezetben, ártéri erdős részen futhattam, ahol a horgászokon és kutyasétáltatókon kívül alig jár valaki (kisváros).

Másodszor,  a tested baromira hálás lesz, ha elkezdesz foglalkozni vele. Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy felnőtt korodban fel kell adnod minden játékosságot, és mozgásformát? Ha igen, rosszul gondolod. Működésbe kezdd egyfajta jutalmazó rendszer, ami kezdetben erős izomlázban részesít, ami aztán átvált kellemes fáradtságba. Amikor már jobban megy, az agyad is elkezd endorfint termelni. Semmi sem véletlen… Nem is szólva arról az érzésről, hogy minden egyes nap legyőzted önmagad, amikor felhúztad a cipőt és elindultál, hiszen hányszor érzi úgy az ember, hogy „nincs az az isten, hogy én ma is nekiálljak…” és mész. Télen, nyáron, szomorúan, boldogan, ha lenne jobb dolgod, és amikor amikor unatkozol akkor is. Ez a kitartás.

Tudatosság, elhatározás

Nem gondolkodtam nagy távokban a folytonosság volt a lényeg.

Talán egy nyár is eltelt mire növelni kezdtem a távot, és napi vagy éppen heti egyéni csúcsot döntöttem. A rekordom 10 km/ nap volt, a heti 36. Tudom most talán csalódott vagy, mert más számokat vártál. Talán azt gondolod, minek írta meg ezt a bejegyzést, ezek nem nagy távok, kis gyakorlással erre bárki képes lehet. És valójában igazad van!

Tényleg bárki képes lehet rá. Nekem nem volt fontos, hogy km rekordokat döntsek, mellette elkezdtem úszni, és komolyabban venni a falmászást, tehát volt mibe ölni az energiát ezen kívül is.  Ami megtanultam ezzel az egésszel , az a tudatosság. Sokkal jobban éreztem magam mint testileg, mint lelkileg, a futás „kipucolt” és megerősített. Megismertem egy új oldalamat, aki képes felülírni az addigi negatív tapasztalatokat egy pozitív, új élménnyel, amit már saját magamhoz alakítottam.

Nem szeretted soha a tesi órát, égtél minden felmérő teszten és pokolba kívántad az egészet? Üdvözöllek a klubban! Elhíztál és azt gondolod csak Ironman teljesítménnyel tudnád formába hozni magad? Vagy csak egyszerűen úgy érezned nem szeretsz mozogni? Biztos, hogy jól  ismered magad?

Változtasd meg a körülményeket, gondolkodj magaddal ellentétesen, állj tótágást, szemléld új oldalról a megszokott dolgokat. Elég nagy közhely, de tényleg nem kell hozzá sok minden.  Először is ott az elhatározás, aztán a futás esetében tényleg elég kezdetben egy jó cipő. Nekem rengeteget segített, hogy önmagammal ellentmondva kezdtem bele valamibe. Talán amitől félünk, amit nem szeretünk azt csak jobban meg kell ismerni, hogy elfogadjuk, kiismerjük, és általa fejlődjünk, többé váljunk. 

Ezt a vendégposztot Viviennek köszönhetjük, aki alkalmi blogger. Szabadidejében megtalálhatod egy boulder teremben de elcsípheted bringázás, túrázás, úszás és mostanában újra futás közben is.

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy feladtam a Ljubljana Maratont. Ezalatt az egy hónap alatt nem sokat futottam. Irtóztam még a gondolattól is, hogy felvegyem a futócipőm. A versenyen kapott pólóhoz és táskához hetekig hozzá sem nyúltam. A kudarc és csalódottság érzését lassan felváltotta a megkönnyebülés. Nem kell futnom! Szörnyű, hogy a felkészülés alatt a hobbim kötelező programmá vált. Persze a kitartás elengedhetetlen de ez már inkább megszálottság volt. Bizonyítani akartam magamnak, hogy erre is képes vagyok és bármi áron megcsinálom. Nem vettem figyelembe a testem jelzéseit, hogy korai még, nem gondoltam át alaposan a felkészülést sem és ennek meglett az eredménye. Ennyit a nem futásról, ez a poszt arról fog szólni, hogy sikerült újra megszeretnem a futást.

Futás, de nem sport nélkül tellt a November. Elkezdtem konditerembe járni, heti 2-3 alkalommal. Na ez az, ami nem fog a hobbimmá vállni, de megvan vele a célom. Találtam egy normális helyet és társaságot, így egész elviselhető a dolog.

1-2 alkalommal továbbra is eljárok focizni. Ez az egyetlen sport, ami még sose vált kötelezővé, minden nap tudnám csinálni és úgy érzem akkor sem unnám meg.

Ami meglepő, hogy a bringa kezd egyszerű közlekedési eszközből valami sokkal jobb dologgá vállni. Najó, köze lehet hozzá, hogy lecseréltem a vasat:

Az első két hétben egyszerűen nem tudtam vele lassan menni, élveztem, hogy végre van értelme annak, hogy tekerek, nem szakad meg folyton a hajtás, meg tudok állni valamint elférek az autók közt. Azt hiszem tavasszal nagyobb túrákat is be fogok vállalni és majd eldől, mi lesz a kapcsolatunkból.

Élvezem ahogy reggelente a hidegtől felébredek a bringán és azt hiszem ez egy sarkalatos pont számomra. Mintha tudat alatt arra vágynék, hogy mínuszok legyenek, szakadjon az eső vagy a hó, korán sötétedjen és tűnjenek el az emberek  a futópályákról. Néhány nappal ezelőtt sikerült kifognom egy ilyen napot és hosszú idő óta először ismét eléveznem a futást.

Ezután már alig vártam a Vasárnapot, hogy futhassak egy nagyobbat, ismeretlen terepen, zene vagy mindenféle app nélkül. Kellemesen hideg de napsütéses, Duna parti 12 kilometer lett belőle, kényelmes tempóban. Újra mosolyogtam futás közben és ez már nagyon kellett. Benne van a hoszabb kihagyás, az új terep varázsa de igazából annyi az egész, hogy imádok futni. Azt hiszem újra megtaláltam a motivációmat és ez erőt ad, hogy ne adjam fel és 2014-ben teljesítsek egy maratont. Ezúttal nem sietem el és tavaszig csak akkor és annyit fogok futni, amennyit tényleg kedvem lesz. A durva edzéseket 1-2 hétközi és egy nagyobb hétvégi örömfutással szeretném kiváltani. Örömfutni pedig társaságban sokszor jobb, ezért létrehoztam egy Runapest nevű facebook csoportot, ahol szeretném összehozni azokat a magyarokat és külföldieket akik szeretnek futni, közben megismernék a várost és nem utolsó sorban fejlesztenék az angol (vagy bármilyen) nyeltudásukat. Ha van kedved csatlakozz a csoporthoz vagy hozzám egy futás erejéig.

Hosszú idő telt el mióta utoljára posztoltam, egyszerűen nem tudtam volna mit írni. Az egyetlen használható cikk ötlet a „Hogyan ne készülj a maratonra” volt, de az sem lett volna túl hosszú.

A nyarat, de legfőképp az első két hónapot sikerült átbulizni és a sportot se vittem túlzásba. A focik, társak hiányában sajnos elmaradtak zömében. Ami megvolt az heti kb. 50 km bringa és 2-3 laza futás max. 20-25 km össztávval. Ez persze lehet még mindig több annál, mint amit a legtöbb ember sportol egy héten, de egy maratoni felkészüléshez kevés.

Augusztusban sikerült a sport felé fordulnom ismét, többször elmentem úszni és növeltem a futás adagokat kb. 30-35 km/hét-re. Aztán a hónap végén jött a fordulópont, hülyén hangzik, de életemben először sikerült rávenni magam, hogy másnaposan elmenjek futni. Igaz közben többször meghaltam, de ismeretlen terepen - a Révfülöpi hegyekben - sikerült futnom egy órát így is.

 A következő nap elszívtam az utolsó szál cigimet majd rá egy hétre lefutottam a Niket. Igaz a trióra neveztem, de végigmentem a 21 km-en. Az idő nem számított egy kellemes beszélgetős, nézelődős, igazán jó hangulatú verseny volt, jó társaságban.

Még mindig lassabb voltam (és vagyok) legalább fél perccel kilométerenként az eddigi legjobb fél maratoni időmnél, de ezúttal nem foglalkoztam ezzel. Az elhatározást tett követte és beneveztem a Ljubljana Maratonra, Október 27-re. Az akarat elengedhetetlen, de az edzettségi szintem messze volt attól, hogy rajthoz álljak egy maratonon ezért a következő edzéstervet csináltam végig:

(K: Könnyű tempó, MS: Más sport, V: Verseny, /3: Harmadoló edzés ahol az első és az utolsó szakasz könnyű a középső erős tempójú, F: Fartlek – iramjátékos futás, H: Hill, Y: Laza tempó kutyával)

Ezek a tényszámok (8 hét – 310 km), a terv valamivel több (363 km) volt, de az edzésterveket mindig is úgy kezeltem, hogy menetközben alakítandók és ez most is így történt.

Ami a táblázatból látszik, hogy ez a terv nem vezetett sikerhez, az első maratonomat 28,5 km-nél feladtam. 26-27 km körül a gyomrom kikészült és utána már nem tudtam visszajönni a versenybe. Alig több mint 24 óra telt el azóta és a kezdeti düh majd elkeseredettség érzést próbálom kiszorítani és rájönni mi vezetett a kudarchoz.

Fejben rendben voltam. Volt egy időszak, amikor elbizonytalanodtam, de a verseny hetére határozottan tudtam, hogy sikerülni fog.

Teljesen egészséges voltam és kipihent, a verseny maga álomszerűen indult az első 21 km-en végig sikerült tartanom az előre kigondolt tempót (kivételesen nem futottam el az elejét). Megterveztem pontosan, hogy melyik frissítőponton mit veszek majd magamhoz és milyen mennyiséget, ehhez is tartottam magam.

Jó fizikai állapotban voltam, jóra értékelem a felkészülésemet bár a tények birtokába ez kevés volt. 3 hónap kihagyás után 5 hónapot edzettem, amiből igazán csak az utolsó kettőt terveztem meg. Összességében úgy gondolom ez vezetett a bukáshoz, elkapkodtam ezt a maratont de tanultam belőle és nem adom fel, "habár hosszú az út de nem fordulhatok vissza".

Futás közben zenét hallgatni számomra eddig elképzelhetetlen dolog volt, annak ellenére, hogy alig találkozom olyan futóval, akinek a fülében ne szólna valami. Az biztos, hogy a zene jó motiváló eszköz, de engem idegesítene, ha a tempóm nem passzol tökéletesen a ritmushoz és fordítva. Persze nekiállhatnék optimalizált számlistát gyártani, de nagyobb macerának tűnik, mint amennyi örömet okozna később. Tavasszal viszont rátaláltam egy olyan fejlesztésre, ami akár az én kedvemet is meghozhatná a zenés futáshoz – ez pedig Imogen Heap Run-Time Jogging App-je.

Imogen Heap az egyik kedvenc előadóm, nagyon sokoldalú – mindig kitalál valami technikai újítást, amivel új szintre emelheti a zenélés élményét. A futáshoz szánt alkalmazással bizonyos fokig ismét bevonja a hallgatót a folyamatba, ugyanis elképzelése szerint a zene aszerint módosulna futás közben, hogyan mozog a hallgató, illetve reagálna a környezetre is, amiben futunk. Az ötlet megvalósításához az Intel teremtette meg az alapokat, Imogen-t Rob Thomas programozó segíti, az RjDj reaktív zenei fejlesztője.

A fejlesztéssel a futást zenei élménnyé is szeretnék tenni, ugyanis sosem szól majd kétszer ugyanaz a fülünkben. Ehhez újra kellett gondolniuk a zeneszerzési folyamatot is – hiszen nem tervezhettek adott tempóval vagy idővel, olyan elemekkel kellett dolgozzanak, amik rugalmasan variálhatók algoritmusok mentén. Az automatizálás során elsősorban a telefon mozgását vették figyelembe, de a környezeti zajok is szerepet kapnak. A dallam reagál majd a minket körülvevő terepre, és annak zajait is magábafonja, kissé olyanná téve az élményt, mintha egy filmben futnánk.

Mivel Imogen rendszeresen fut, sok hasznos kiegészítést is javasolt az App-hez. Ilyen például, hogy:

- előre beállíthatjuk, mennyi ideig szeretnénk bemelegíteni

- egyszerűen jelezhetjük telefonunknak, ha gyorsítanánk a tempón

- ha emelkedőhöz érünk, akár nyugodtabbá is tehetjük a zenét, hogy ne terelje el a figyelmünket

- ha megállunk, a dob és a basszus elhalkul, és marad a finom dallam a levezetéshez

Természetesen a folyamatos motivációról sem feledkeztek meg – előre beállítható táv megtételét igazi rajongótábor nyugtázza.

A fejlesztés folyamatos – a januári ötletelést lázas munka követte, amit videoblog formában nyomon lehet követni ezen a linken.

Az eredetileg tervezett határidő idén nyár lett volna, de sok finomítanivaló van még a programban, így remélhetőleg az év második felében lát majd napvilágot a Jogging App. 

A mai vendégpostot Katinak köszönhetitek. Kati lelkes futó, szabadúszó zenei író és rádiós. Ha nem akartok lemaradni írásairól olvassátok Török Kati blogját vagy kövessétek a Facebook-on.

Csak mókából indult az egész. Megvettem az első okostelefonom, és kutakodtam az alkalmazások között. Milyen lehetőségeim vannak? Aztán rábukkantam egy My diet Diary nevű alkalmazásra. Leszedtem, és így, kalóriaszámlálgatással indult az én kis történetem.

A kezdetek

2011 nyarán már próbáltam visszafogni magam a táplálkozás terén, de a sok buli miatt inkább elnapoltam a dolgot, kitartásból megbuktam. Aztán mikor karácsonykor végignéztem a spájz polcain, elszörnyedtem. Csekkoltam, hogy hány kalóriával jár egy-egy ilyen süti. Na akkor döntöttem el, hogy az ünnepek alatt én ugyan nem eszek sütit, cukrot, finomított szénhidrátot. Nem is hiányzott.

Utána szépen minden étkezésem kalóriáit bevittem az alkalmazásba. Elkezdtem kalkulálni, mennyire van szükségem, mennyit kell, hogy fogyjak, stb. Belőttem, hogy max 1200 kalóriát ehetek, zero alkohol, cukor, és finomított szénhidrát. És bizony a vizsgaidőszak végeztével, mikor 2012 márciusában megjelentem a suliban kaptam jó pár dicsérő szót. Gyakorlatilag két és fél hónapig nem mentem emberek közé. Csak magamra koncentráltam. Tanulás-evés-edzés-alvás. Ebben a két hónapban edzőterembe is elkezdtem járni. Tekertem, futottam, és tapostam. Ez idő alatt kb. 4-5 kiló olvadt le rólam. Főleg az arcomon látszott a változás, de szép arányosan kezdtem fogyogatni. A sok jó visszajelzés motivált. Szóval folytattam a mókát, bár kicsit intenzívebb edzéseket választottam.

Az amerikai Pump It Up! táncos alakformáló programokkal dolgoztattam magam. Mire eljött a nyár újabb 8 kilótól szabadultam meg. És ez után vette kezdetét a türelemjáték. Egész nyáron stagnáltam.  Egy pillanatig sem kételkedtem magamban, mivel nem vettem véresen komolyan az egészet, gondoltam megy majd, mint eddig. Tudtam, hogyha figyelek a kajálásra, és tartom a mozgást akkor nem fog felfele mozdulni a mérleg. Lefele meg majdcsak elkezd. Bár nyáron sok volt a buli, így az alkoholt nem hanyagoltam. Aztán úgy döntöttem, ha elkezdődik a suli, újraindítom a folyamatot. Így szeptemberben újabb alkoholstop következett, és megcsináltam az egy hónapos Update 1 diétát. Egy hónap alatt megint beindult a folyamat, és lement 2,5 kilo. 

Insanity és clean eating

Aztán október végén jött a nővérem Kata, és előállt nekem egy újfajta edzés őrülettel, hogy ő most ezt elkezdi, mert 2 hónap alatt teljes átalakulást hoz. Itt jött a képbe az Insanity edzésprogram. A program intervall alapú kardioedzésekből áll. Ezt magamtól távolinak éreztem de kipróbáltam mit is tud ez a Shaun T.

Az első edzés első 20 perce után (ami kb. a bemelegítés és a nyújtás) sírva feküdtem a padlón, hogy ez nem normális, nem lehet bírni, kikészül aki megcsinálja, stb. Másnap nem akartam elhinni, hogy nem megy, és úgy döntöttem, én is kipörgetem a programot. Egy hét alatt beleszoktam, beleszerettem. Az első fit teszt eredményeim siralmasak voltak, aztán ahogy nőtt az állóképességem egyre jobbak, majd egészen meghökkentők lettek. Már az elején figyeltem, hogy ha csinálom, elkezdem, akkor rendesen csináljam. Megnéztem a táplálkozási útmutatót, és meglepődtem. Kiszámoltam az edzéshez szükséges tápanyagbevitelem, és majdnem a duplája volt az eddiginek. Első héten nem tartottam, mert nagyon soknak tűnt. Aztán rájöttem, hogy kell az energia. Napi 5x keveset, 40% szénhidrát, 40% fehérje, 20% zsír. A program táplálkozási útmutatójában remek receptek voltak, ki is próbáltam mindet, és dokumentáltam, fotókkal, recept lejegyzésekkel. Ekkor még csak magam miatt. A kis füzetben gyakran olvastam, hogy „eat clean!”. Az Insanity workout facebook oldalán láttam egy „clean eating” piramist.

Ahogy elnéztem, rájöttem, hogy ezen alapszik a táplálkozás. Rákerestem, és tulajdonképpen ez egy életmód program. Lényege, hogy minél tisztábban étkezzünk. Kevés, feldogozott, finomított alapanyag, zero cukor, könnyű húsok (csirke, pulyka és halak), egészséges zsiradékok, sok gyümölcs (piros bogyósok, zöld alma), friss zöldségek. Előtérbe kerültek a teljes kiőrlésű gabonafélék (persze csak mértékkel), a natúr zabpehely, és a hüvelyesek. Tejtermékek közül csak az Anikó sajt ill. alacsony zsírtartalmú dolgok jöhetnek. Azóta is ehhez tartom magam. (Bár a clean eating nem számol se kalóriát se szénhidrátot, se zsírt, én azért tartom az arányokat. Kell az edzés miatt.) Még az insanity-s két hónapom alatt többen kerestek, látván az eredményeimet, hogy mi is ez, és hogy csinálom, és hogy kell enni „tisztán”. Jó volt, hogy már receptekkel láthattam el az embereket. A programmal december 31-én végeztem.

4 napig bírtam insanity nélkül. Januárban és februárban Rubint Rékával kombinálva folytattam a programot, bár nem naptár szerint, de minél változatosabban, mert az a lényege: a változatos terhelés. Aztán a februári verőfényes napsütés meghozta a kedvem a futáshoz. Első alkalommal 3,5 km-t mentem, 14 perc alatt, büszke voltam erre az eredmnyre. Ezután rendszeresen eljártam futni, jó idő esetén. Az étkezést tartottam., majd  jött a tavaszi zsongás. Elkezdtem az Insanity the Asylum programot csinálni. Ez egy nagy ügyességet igénylő gyorsaság és erőfejlesztő tréning. Ötvözi a különböző sportokat a csapatjátékokkal, illetve agility tréninggel.

Mire végeztem az insanityvel, majd az asylummal is, már mínusz 20 kilónál jártam. Jelenleg kondizni járok heti háromszor, insanityzek vagy futok háromszor, és egyszer pihenek, extra nyújtással. Természetes a clean eatinget mint életmódot nem tudom elhagyni. Beépült az életembe és valamilyen szinten a családéba is. A margarint, a fehérkenyeret, a tejtermékek egy részét, és a cukrot száműztem a házból. Tejcsokit se láttunk nagyon rég. Helyettük itt vannak az egészséges magolajak, a kókuszzsír, mandula/szója/zabtej, zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű lisztek, sztívia, magőrlemény, és persze a nagy izommunka miatt ott van a spájzban a tejsavó fehérje, az izótóniás ital, az l-carnitin pezsgőtabletta, és a vitaminok. 

A BUCI Story

Mivel tódultak a kérdések, a tesómmal, Katával, hogy könnyítsünk a helyzetünkön létrehoztunk egy facebook oldalt BUCI néven, ami a clean eating életmódon alapszik, kiegészítve update nézetekkel (csökkentett szénhidrát, magas fehérje és rost tartalomra törekedés) és tökéletesen fedi az insanity táplálkozási naplóját.

Szokták kérdezni, hogy  ér-e csalni? Egy kis süti egy kis ez meg az. Azt mondom, nem lehet minden jót megvonni magunktól, és ha 10%-át megtartjuk a régi kedvenceinknek, az belefér. Bár én már úgy vagyok a csalással is, hogy felelősséggel tartozom azokért az emberekért, akik a BUCI látogatói. Így ha csalok, tisztán teszem, és igyekszem közzé tenni az oldalon úgy, hogy beleférjen annak profiljába.  A recepttár folyamatosan bővül, ahogy a közösség is, mára 1000 fős kis családunk lett, és több aktív rajongóval is büszkélkedhetünk.  Folyamatos eszmecsere a táplálkozásról, receptcsere, és kisebb kóstolós akciók az eddigi produkcióink. Jelmondatunk a „(T)egyél magadért!” Mert ez első sorban az étkezésről szól. De ha már energikussá esszük magunkat, akkor kezdjünk is valamit a maximális hatékonyság érdekében. Első az egészség, de mozgással kombinálva biztos a siker, a fogyás, az átalakulás. Éppen ezért is jelenleg a LifeT!lt insanity programjában veszünk részt. Táplálkozási tanácsokkal látjuk el a program résztvevőit.

Mi változott? Minden!

Ma már nincsen a napjaimnak kihasználatlan pillanata. Nincsen lustálkodással töltött idő. A napirendem igazodik a táplálkozásomhoz. Tudom, hogy 2,5-3 óránként enni fogok, már zsigerből jön az is, hogy mikor mit lehet. Napjaim szerves része az edzés. Amikor csak tehetem, délelőtt edzek. Nekem így indulnak igazán jól a napok. Nagyon fel tudom pörgetni magam, és mindenben meglátom az edzés lehetőségét (fűnyírás, ház körüli munkák, takarítás stb.) A szervezetem átalakulását nem csak külsőleg látom. Mentálisan is érzem, jobban tudok koncentrálni egy-egy feladatra. Ami nagyon érdekel egy olvasás után is úgy megragad, hogy ötös vizsgát produkálok. Elő is fordult, hogy túlvállaltam magam, (több vizsga egy napon, közösségi munkák, fellépések, főzés, BUCI posztok, edzés, szőlőmunkák) de mikor elgyengülnék, eszembe jutnak Shaun T. szavai. „Áss mélyebbre, és meg tudod csinálni!”  „Többre vagy képes, mint azt az agyad gondolja”. És egyszerűen továbbmegyek, teszem, amit kell. Aggódom-e amiatt, hogy hogy lesz tovább? Nem. Nem aggódom a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért. Mert mindennek megvan az oka.

Ha egy kis plusz motivációra van szükségem csak megnyitom ezt a videot:

A következő vendégposztot BUCI anyunak köszönhetjük. Tudatos táplálkozás, kalóroiaszámlálás, insanity edzések, clean eating, futás.

Már csak 3 nap és elkezdhetek sportolni. A 24. napon úgy gondoltam, hogy összesen egy hónap lesz, amit ki kell hagynom, de végül kicsivel több, mint 3 hónap lett belőle. Ez már elég komoly kényszerpihenő, így alaposan meg kell terveznem az előttem álló időszakot, ezért most visszanézek, hogy tanulhassak a korábbi hibákból és tökéletesen sikerüljön a felkészülés.

Nem volt ez mindig így. Mikor megtettem az első futólépéseket nem érdekelt se táv, se idő. Elsősorban a fogyás volt tervben és kiegészítve egy tudatos táplálkozással, valamint rendszeres erősítő edzésekkel sikerült is elérni a célomat. Ekkor még csak futottam. A változást az első verseny hozta meg, ahova az akkori kollégákkal neveztünk és trióban lefutottuk a félmaratont:

Hihetetlen élmény volt, ahogy több ezer emberrel róttuk a métereket Budapest legszebb részein, ahogy elfutottam az elejét, ahogy egy holtpont után sikerült meghúznom az utolsó kilométereket, ahogy gyakorlatilag besprintelnem a célba, az ismeretlen éljenzők sorfala közt. Addig nem gondoltam arra, milyen lehet egy futóverseny, nem is vonzott különösebben, utána már tudtam, hogy ez csak a kezdet volt. Eldöntöttem, hogy egyéniben is nekimegyek a távnak.

Két és fél hónapom volt a felkészülésre. Ennyi idő alatt kellett megháromszorozni az akkori maximum teljesítményemet. Elkezdtem bújni a netet és igyekeztem futóra olvasni magam. Végül kinéztem egy szimpatikus, 12 hetes edzéstervet és belevágtam. Már nem csak kocogtam. Megismerkedtem a résztáv, fartlek és hill edzések fogalmával, bár az akkori lakóhelyem miatt (a belvárosban nincs hegy vagy olyan pálya, ahol ki tudtam volna mérni a résztávokat), legtöbbször fartlekeztem. Az eredmény nem maradt el, a korábbi 7-8 kilométerek helyett nem okozott gondot 15-16 km lefutása a hétvégi hosszúk alkalmával. Ekidenben még részt vettem egy versenyen, majd elérkezett az idő és sikeresen teljesítettem a félmaratont:

Fizikailag megterhelő volt a felkészülés, örültem, hogy sikeres volt de úgy döntöttem egy időre eldobom a terveket és újra csak futok. A tél kényelmes örömfutásokkal telt, de mivel padon nem szeretek futni így a heti kilométer számok csökkentek, valamint elmaradtak a hosszúk is, a hideg miatt. Azért nem álltam le teljesen, heti 3-szor így is felhúztam a futó-, egyszer a focicipőmet.

November közepe és Február vége közt kb. 300 km-t futottam és beneveztem az év egyik első versenyére, a 28. Pécs-Harkányra. Először teljesítettem 21 kilométernél hosszabb távot és először szembesültem azzal, hogy nem voltam elég felkészült. Az utolsó kilométerek nagyon szenvedősre sikerültek, de végül bevonszoltam magam a célba:

Ezután eldöntöttem,hogy belevágok a maratoni felkészülésbe. Kitéptem valamelyik Spuri magazinból egy 28 hetes edzéstervet és felraktam a hűtőajtóra:

Időközben lakóhelyet váltottam, valamint már sokkal jobban ismertem a várost futószempontból, így elkezdtem a hill valamint lépcsős, résztávos és harmadoló edzéseket is alkalmazni. Természetesen a hosszú futások és fartlekek sem maradtak el. A foci állandó maradt, de egyre több más sportot is behoztam, hogy megtörjem a monotonitást.

Egész jól haladtam. Éreztem, hogy gyorsulok és az erőnlétem is nő. Ismerkedtem a határaimmal és általánosságban elmondható, hogy a heti 40 km lett ideális számomra. Több versenyen is részt vettem a szezonban és kirobbanó formában voltam Szeptember környékén. Sajnos egy betegség miatt meg kellett szakítanom a felkészülést és le kellett mondani a maratonról.

Nem követtem el ugyanazt a hibát, mint egy évvel korábban, amint felépültem folytattam az edzéstervet, legalábbis nagyvonalakban. Minden megtett kilométert és sport tevékenységet feljegyeztem, így tudom, hogy 2012. Október 9. és December 31. közt 313 km-t futottam, 16 alkalommal voltam focizni, 200 km-t tekertem és egyszer jógáztam.

A pontos számok és az addigi tapasztalataim alapján megírtam az első edzéstervemet, amivel másodszor vágtam neki a maratoni felkészülésnek. 11 hét alatt 516 km futást, 25 alkalommal focit, 11 erősítő edzést, heti 40 km bringát, 4 versenyt és 11 pihenőnapot terveztem be. Többé-kevésbé sikerült tartanom, de egy sérülés miatt félbe kellett szakítani és ismét lemondanom a maratonról.

3 nap múlva, harmadszor is nekikezdek a felkészülésnek és biztos vagyok benne, hogy ezúttal sikerrel járok. Az újrakezdésről természetesen olvashattok majd.

Sziasztok kedves blog olvasók. Én vagyok az a bizonyos Dani akiről már regélt nektek a kolléga. Hadd kezdjem a mesém egy kis múlt idézéssel, hogy legyen egy kis rá(m)látásotok.

Anno 2008-ban a 130+ klub tagja voltam. Imádtam a sportokat, de főleg csak nézni és szurkolni. Rengeteget dolgoztam, amikor nem, akkor pedig a barátnőm kötötte le minden időm. Igazából fel sem tűnt a súlyom súlyossága, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy 194 centi magas vagyok, ami a kilóimat szépen elrejti.

A képen FattyB-vel pózolunk a legsúlyosabb korszakunkban

A változást a kirúgás és az ország elhagyása hozta meg számomra. A fizikai munka és a szörnyű angol konyha hatására 2010-ben már a 90 kilót ostromoltam mindenféle "workout" vagy plusz mozgás nélkül. Aztán ahogy az lenni szokott 2011-ben szakítás, pár rossz döntés és 2012-ben már itthon is találtam magam. Ez a súlyomra negatív hatással volt, főleg a rengeteg hiányolt étel habzsolása miatt. A mélypontot tavaly ősszel értem el, amikor is sikerült leszoknom a dohányzásról a súlyom pedig átlépte a 120 kilót. Ráadásul októberben visszaültem az iskola padba, ami nem állít fizikai kihívások elé, de a sulinak hála sikerült rendszert vinni a mindennapjaimba.

Először december körül próbálkoztam a rendszeres mozgással. Be is szereztem egy kiszuperált szobabiciklit, ami két hét intenzív használat után ki is lehelte a lelkét. Újabb hónapok elteltével és az önbecsülésem vészes apadása miatt fordultam Balázs barátomhoz, hisz ő amolyan “etalon” a baráti körünkben, ha fogyásról van szó. A tervet amit készített már olvashattátok úgyhogy most jöjjön mennyit sikerült betartanom belőle.

Étkezés: Sajnos én nem vagyok egy kcal "fetisiszta", aki mindig a tápérték táblázatokat lesi, ezért kicsit szégyenlem is magam. A reggelim általában egy nagy pohár müzli tejjel és egy vagy két alma. A suliban az élelmem 2-3 teljes kiőrlésű (hát mi más) májkrémes zsemle valami zöldséggel és gyümölcs (alma vagy körte). Az ebéd nálam egy sarkalatos pont, mert bár kicsit tudok főzni és még nagyjából szeretek is, a mosogatást nem kedvelem. Ha sikerül legyőzni az undoromat akkor valami főzeléket vagy rántottát szoktam csinálni, ha nem akkor szendvics és gyümölcs újra. Vacsorára megint gyümölcs. Ez az étrend a hétköznapokra értendő, hétvégén néha elcsábulok, mert nem tudok ellenállni a nagyim főztjének és vidéken nem törődnek a kalóriákkal. Ezért az étrendem olyan 90%-ban "trendi" csak. A cukros dolgokról sikerült lemondanom majdnem teljesen, néha azért becsúszik egy sport szelet vagy egy süti, de ennyi szerintem belefér.

Mozgás: Anyagiak miatt a kondi terem sajnos ki van lőve nálam, ezért itthon oldom meg a dolgokat, ami lehet nem olyan hatékony de nekem kielégítő. Szerencsére amióta jó az idő biciklire pattantam és egyszerűen nem tudok betelni vele. A “program” által előírt 60 percek mostanra már bőven két órás tekerésekbe csapnak át és a múlthéten sikerült átlépnem az 50 kilométeres álomhatárt is. Mindezt legalább heti háromszor, de inkább négyszer. Ezekkel a változtatásokkal az életemben az elmúlt másfél két hónapban sikerült leadnom 15 kilót, de a neheze csak most jön mert ugye az izom nehezebb mint a zsír.

A motivációs videóm jelenleg pedig ez (igaz történet Kurt Yaegerről, "respect" neki, soha nem adta fel): 

A vendégposztot Kisbicajos Daninak köszönhetjük.