24 napja nem sportoltam. Semmi különös nincs ebben, gondolhatnád. Volt olyan, hogy évekig az egyetlen mozgásnak nevezhető tevékenységem a kutyasétáltatás volt. Akkor 130 kiló voltam, most 78. Akkor lusta voltam, most futó vagyok. Egy futó, aki 24 napja megsérült. Egy rossz mozdulat foci közben, és bumm, a bokámnak annyi. Rögtön éreztem, hogy baj van. Pillanatok alatt átfutott az agyamon a versenyek listája ahova már befizettem a nevezést. Skyrun, Pécs-Harkány és A MARATON, az első maratonom. Egy hét múlva ilyenkor valahol Balatonfüred környékén kéne lennem, de nem leszek. Talán kocogni már fogok tudni, bringázni biztosan, ezen a hétvégén pedig úszok egyet.

Hiányzik a futás, nagyon hiányzik. Alig több mint 3 hét alatt visszaszoktam a dohányzásra, a késői vacsorákra és a munkahelyi stresszt is nehezebben viselem. Ebből is látszik, hogy a futás az életem szerves részévé vált és nélküle más ember vagyok. Vissza fogok jönni, ez nem is kérdés, és legkésőbb Májusban lefutom azt a maratont, amit már másodszor kellett elhalasztanom (Októberben betegség miatt maradt ki).

A blog nem erről fog szólni, kicsit előreszaladtam. Már régóta tervben van, de úgy fest ez a sérülés kellett hozzá, hogy valóban el is kezdjem írni. Legelőször 2010 év végén fogalmazódott meg a fejemben, mikor elkezdtem rendszeresen futni, de miután rátaláltam a Dagadt Köcsögre, eldobtam az ötletet. Mérges voltam rá (ennek ellenére rengeteg motivációt adott), de inkább magamra, hogy nem jutottam el a megvalósításig. A mai napig valamilyen elégtételt érzek, mikor egy versenyen elfutok mellette, pedig tudom, a DK-sok nem velem versenyeznek.

Mióta lefogytam többen megkerestek már azzal, hogy adjak nekik tippeket, így a fogyásról biztosan olvashatsz majd ezen a blogon. A futásról is, ez gondolom már nyilvánvalóvá vált. A fociról biztosan, a bringáról és az úszásról valószínűleg, de még kérdés, hogy idén sikerül-e triatlonistává válnom.

Nagy álmom az Iron Man, azon belül is a Norseman. Ez jelen pillanatban pontosan olyan távol áll tőlem, mint amennyire 2010 Szeptemberében a maraton állt, amikor egy zuglói kocsmában először jöttem elő az ötlettel a barátaimnak. Erről és a kezdetekről az első posztjaim valamelyikében olvashatsz majd.

Addig is induljon a blog az egyik kedvenc, power songommal: