2014.02.13.
08:24

Írta: qmatron

4 hetes edzésterv

Ljubljana óta élvezem a rendszertelenséget. Akkor futok és annyit, amikor és amennyit kedvem van. Nincs stressz, nincs bűntudat ha kimarad egy alkalom. Örömfutás van. Hol csak 5, hol 15 kilométer, heti 2-3 alkalommal.

Most éppen a 4-6 hetes kényszerpihenőm felénél kéne tartanom és tervezgetnem az újrakezdést. Helyette lehetőségem nyílt részt venni a 30. Pécs-Harkány Országúti Futóversenyen.

terv_1.jpg

Ez a verseny nekem különösen kedves. Itt futottam először többet a félmaratoni távnál, itt találkoztam először a fallal, de ami a legfontosabb ez nekem hazai pálya, az utat 5-6 évig naponta megjártam, igaz akkor még busszal. Úgy gondoltam, hogy aki indul és célba ér itt, minimum egy Superman. Persze ma már tudom, hogy nem kell Superman-nek lenni a teljesítéshez. Elég a kitartás, az akarat és egy jó edzésterv, hogy formába hozzam magam a verseny előtt:

terv_3.jpg

A célom ezzel az edzéstervvel a teljesítés és nem egyéni rekorddöntés. Ha 2:30 körüli idővel célba érek, már elégedetten fogom áztatni megfáradt végtagjaimat a Harkányi gyógyvízben, verseny után

Az edzéstervet magamnak írtam, ha bárki kipróbálná, vegye figyelembe saját edzettségi szintjét és egészségi állapotát. Mivel nem vagyok edző, szívesen veszek minden ötletet, javaslatot, kritikát kommentben.

FRISSÍTVE

Az edzéstervet nem sikerült maradéktalanul betartanom így a célba 7 perccel később érkeztem mint szerettem volna, lehet ezért sem lett őszinte az a mosoly a célfotón.

14-39-49_1239.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: futás edzésterv pécs-harkány

A bejegyzés trackback címe:

https://fattyboom.blog.hu/api/trackback/id/tr125812069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása